1164 Budapest, Vidámvásár u 40.


+36 20 283 2800

Antal Györgyi

Köszönöm, hogy ellátogattál a weboldalamra, engedd meg, hogy bemutatkozzam. Antal Györgyi, gyógymasszőr vagyok, emellett pedig anyuka és feleség.

A svédmasszázzsal 2020-ban ismerkedtem meg először, egy XIII. kerületi jógastúdióban kezdtem el masszírozni az első tanfolyam elvégzése után. Korábban mindig irodai munkakörnyezetben dolgoztam, de a kislányom születése után éreztem, hogy itt az ideje a változtatásnak. Miután beleszerettem ebbe a szakmába, úgy éreztem mélyebb ismeretekre van szükségem a témában, a betegségek, anatómia kapcsán, így különböző képzéseken bővítettem masszázstechnikai ismereteimet. Egyre inkább világossá vált számomra, hogy magasabb szintre szeretném emelni a tudásomat, így gyógymasszőr szakképesítést szereztem. Az iskolával egyidejűleg a budapesti Szent Lukács Gyógyfürdőben töltöttem a gyakorlati képzésem egy részét.

Számomra a masszírozás igazi feltöltődés, a „szerelemszakma” Imádom, mert nap, mint nap azon kapom magam, hogy frissebben indulok haza, mint amikor beértem a stúdióba. Feltölt az a sok pozitív, kedves visszajelzés, amit a vendégeimtől kapok. Bízom benne, hogy Te is éppen azért olvasod ezeket a sorokat, mert szeretnél részese lenni ennek a kellemes világnak, amit a masszázs ősidők óta nyújt az elfáradt testnek, a kimerült léleknek.

Fontos tartom a folyamatos fejlődést, így mindenképpen bővíteni és fejleszteni szeretném a tudásomat a közeljövőben egyéb masszázskezelések és eszközök megismerésével.

A bejelentkezés telefonon történik a 06 20 283 2800-as telefonszámon, amennyiben nem tudom felvenni, épp dolgozom, kérlek, keress bátran később.

  • Svédmasszázs
  • Talpmasszázs (a reflex zónák érintésével)
  • Lávaköves masszázs
  • Cellulitmasszázs
  • Tibeti mézesmasszázs
  • Aromaterápiás masszázs
  • Csokoládé masszázs